. Ma Auguszta napja van.
Felcsúton a földrablás ellen
2014-03-22 23:22:11
Felcsúton a földrablás ellen

Felcsúton a földrablás ellen

Váradi András alcsútdobozi juhász hívta tiltakozni mindazokat, akiknek elege van már Orbán maffiaállamából. Azt kérte, álljanak ki vele együtt a megfélemlített felcsútiak helyett is. Tőle a 20 éven át művelt földjét vették el és játszották át a kizárólag a földtámogatásra hajtó fidesz-haveroknak. Sok gazdálkodó, trafikos és számtalan más területen dolgozó járt hasonló módon.

 

 

 

 

Elvették a földet, a megélhetést, a szociális ellátásokat, a nyugdíjmegtakarításokat, bekebelezték a bíróságokat.

A középréteg lecsúszott, a szegény még szegényebb lett, csak a haveri kör gazdagodott.

Felcsúton Orbán 26 éve folyó harácsolása késztetett megszólalásra néhány embert.

 

Juhász Péter, a Milla vezetője is kiállt Váradi András mellett és arra biztatta a résztvevőket, hogy április 6-án szavazatukkal döntsék meg a rémuralmat.

A többség még fél, kapuk mögé bújva nézi a tüntetést és a jóval hangosabb és erőszakosabb ellentüntetést.

 

Egy távozó tüntető  után szólt egy kapu megül nézelődő: gratulálok!

 

Felcsúton nagy bátorságra vall a hatalom, Mészáros Lőrinc gyors-milliárdos elleni fellépés

 

Két percesvideót láthatnak itt a felcsúti tüntetés hangulatáról. 

 

Felcsúton a földrablás ellen

Felcsúton a földrablás ellen

Felcsúton a földrablás ellen

Utoljára frissítve: 2014-03-23 11:30:54

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, m...
Bővebben >>