A hétfő délutáni kellemes várpalotai séta apropóját Krúdy Gyula adta. A harmadik Krúdy Gyula, az író, a leíró, az elbeszélő, a mesélő, az álomfejtő, a mesemondó, aki sok időt töltött Várpalotán nagyanyjánál. Egy héten keresztül több rendezvénnyel is emlékeznek a palotai kötődésű íróra. A könyvtár is az ő nevét viseli.

Innen, a Krúdy Gyula Városi könyvtár elől indult az irodalmi-történelmi séta, melyet Volekné Temesi Zsuzsanna és Budai László, a könyvtár vezetője kalauzolt. Krúdy Gyula várpalotai kötődését kutatta Szíj Rezső, Könczöl Imre és Praznovszky Mihály is. Az ő írásaik alapján nagyszámú érdeklődő indult ez első helyszín felé.

A mostani Jókai utca felé vettük utunkat. A református templom mellett állt a Svarda-Klug ház. Szíj Rezső könyvében azt olvashatjuk, hogy itt született Krúdy Gyula édesapja. Ez volt az egyik Radics-ház. Krúdy, az író hol kedves falunak, hol kisvárosnak festi le Palotát. Temesi Zsuzsa ezen a helyszínen idézte fel Krúdy azon írását, ahol önmagát mutatja be.

Műveiben érződik Jókai hatása. A nyugat első nemzedékével együtt indult, nem lehetett őt kategorizálni, nem kötődött egyik csoporthoz sem. A Svarda-Klug házhoz közel áll a mai tájház, ahol remélhetőleg egy kiállítást is sikerül majd létrehozni az író emlékére – egészítette ki Budai László.

A másik Radics-ház, a vár mögött állt, a Rejcsurban. A séta következő állomása ide vezetett. Antal Laci bácsi korabeli térképpel egészítette ki itt a sétát. A 60-as évekbeli városrendezés eltűntette a régi piactér és a körülötte levő házak nyomát.

Szerencsére a fotó megőrizte a múltat. (A fénykép a könyvtár engedélyével látható.)

Azt is megtudhattuk, hogy bár Krúdy, az író Nyíregyházán született, de gyakran jött nagyanyjához Várpalotára. Különösen akkor, amikor testvérei születtek. Kilenc testvére volt. A nagyanya aztán egy ideig szintén Nyíregyházán lakott majd 1903 és 1921 között - miután elvált a legidősebb Krúdy Gyulától, az író nagyapjától -  ismét itt élt. Akkor már a vár mögött, a Thuri György tér 11 szám alatt. Három ház volt itt együtt. A Loncsosban pinceszereket tartottak, de ennek a pontos helyét már nem lehet tudni, valószínűleg a kápolna körül lehetett, mert onnan a legszebb a panoráma.

Itt, a vár mögött Zsuzsától azt is megtudtuk, hogy Krúdyt apja nem támogatta az írásban, csak nagyja hitt benne. Ő volt az író legfőbb inspirálója, szinte kényszerítette Gyulát az olvasásra. A Felvidékre, Podolinba küldte a piarista gimnáziumba tanulni. A palotai irodalombarátok voltak már a Szepességben Krúdy nyomában és az emléktáblánál megemlékeztek a „Tátra nagy írójá” – ról.

A nagymamától, Radics Máriától tanulta az író a meseszövést, aki az álomfejtésben és az okkult tudományokban is jeleskedett.

A következő helyszín, maga a vár. Régi történetek szóltak arról, hogy Radics Mária lakhatott-e a várban. Szíj Rezső szerint nem valószínű. Ismét idézetet hallottunk, most A fekete lovas című elbeszélésből, amiben Krúdy a nagyanyját a vár úrnőjeként írja le.

A híres Loncsosba már nem sétáltunk tovább, hanem utunkat a művelődési ház mellett álló Krúdy-szobor felé vettük.

Egy főhajtás és egy koszorú Borbás Tibor bronzszobránál, aztán egy kis loncsosi bor és pogácsa mellett – sajnos megfogyatkozva – szűk körben tovább folyt a beszélgetés. Az asztaltársaságban családi kötődések is szóba kerültek.

Megtudhattuk, hogy a Radicsok kereskedő család voltak és valószínűleg Dalmációból jöttek erre a környékre.

Szó esett Krúdy írása kapcsán Sobri Jóskáról, ál-Petőfiről, a nagyapjáról, de arról is, hogy öröklések révén valószínűleg Radics Mária asztalát őrzi a beszélgető társaság egyik tagja.

Budai László arra hívta fel a fegyelmet ismét, hogy milyen fontos, hogy a régi dokumentumokat, fényképeket megőrizzük és ha lehet juttassuk el a könyvtárhoz, hogy azt a város történetéhez kapcsolni lehessen, s ezáltal szűkebb hazánk története minél részletesebben megismerhetővé váljon.

Estébe hajlott már az  idő, mikor a könyvtárból a Jókai utcán mentem tovább. Fejemben a hallottak: az adatok, a legendák, az írói mesék. Éppen csak elhagytam a református templomot, mikor arra lettem figyelmes, hogy mögöttem egy apuka óvodás kislányával beszélget. A saját óvodás korát idézte, hogy amikor ő járt oviba, akkor még az egész csapat egyben volt és még neve sem volt a csoportjuknak - mondta. És belekezdett egy történetbe, amikor….. de azt már nem hallottam. Siettek haza, s csendesen beszéltek.

Így is örökítik a szülők gyerekeikre a történelmet, a történeteket, ezekkel lesz igazán élő a múlt az emeletes házak tövében.

Vajon évszázad múlva milyen emlékek maradnak rólunk, palotaiakról, a várról, a kastélyról, az utcákról, az emberekről?

Hogyan őrződik meg a hangulat, az érzés, hogyan színezi át az emlékezés a valóságot? 

A sétáról több képet a Galériában láthatnak.