Tegnap este Székesfehérváron sokan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a Hóman-szobor felállítása ellen.

Még az év első felében a székesfehérvári fideszes és jobbikos képviselők döntöttek úgy, hogy a város közel 2 millió forintot ad annak a szobornak a felállításához, amihez a fehérvári Jobbikhoz köthető alapítvány, a Hóman Bálint Alapítvány 15 millió forintot kapott az igazságügyi minisztériumtól.

Számtalan tiltakozó levél született már az ügyben, de úgy látszik, hogy a város Fidesz-Jobbik párosítása ragaszkodik hozzá, hogy éppen a Bartók Béla téren, a Szent István Gimnáziummal szemben, a megyei könyvtár árkádsora alatt álljon szobra annak a vallás-és közoktatásügyi miniszternek, aki  a zsidótörvények kidolgozásában és érvényre juttatásában részt vett.

November 29-én civilek, „az őszinte nemzeti emlékezet felébresztésében érdekelt magyar polgárok” felállították a tervezett szobor árnyékképét, és arra hívták fel a környék polgárait, hogy a budapesti Szabadság térhez hasonlóan helyezzék el rajta személyes emlékjeleiket. Az installáció előtt az egymással szembefordított két fehér szék a társadalmi párbeszéd nélkülözhetetlenségére emlékeztet.

Tegnap este egy csendes demonstrációra, gyetyafényes sétára és az Eleven Emlékmű-beszélgetések szabályai szerinti beszélgetésre került sor Székesfehérváron.

20-30 állítólag fehérvári viszont úgy gondolta, hogy éppen akkor, éppen ott adnak hangot annak, hogy ők bizony szeretik Hómant. Rászerveztek a hivatalosan bejelentett és biztosított rendezvényre, mondván, hogy magyar állampolgárok akkor és ott mondják el a véleményüket, amikor és ahol akarják. (Röhejes, hogy éppen egy diszkrimináló, törvényeivel sokezer ember haláláért felelős minisztert éltetve hivatkoznak olyan demokratikus, liberális elvekre, mint a szólás szabadsága vagy a gyülekezési jog.) Csak éppen a törvényt nem tartották be, ezért aztán a civil ruhás rendőrök – ha nem is túl gyorsan – kivezették őket az árkád alól.

Ha kicsit az idővel megcsúszva is, de a szónok arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy hozzák el a felállított installációhoz személyes emlékjeleiket, és állítsák ezeket a történelemhamisító szobor helyére. Csendben emlékezzenek a több mint 2000 elhurcolt székesfehérvárira, tiltakozzanak a szerecsenmosdató történelemhamisítás ellen. Ezzel egyidőben tájékoztató kampányba kezdtek a város terein, hogy a helyi közvélemény jobban megismerje a tiltakozás okát. Egy magát demokratikus mondó országban nem hirdetheti köztéri szobor olyan ember emlékét, aki kezdeményező szerepet vállalt a magyar zsidókat súlyosan diszkrimináló törvény megalkotásában, ezzel tevőleges hozzájárult 600 ezer zsidó honfitársunk tragédiájához.

A Hóman-szobor ügyét úgy tekintik, mint a manipulatív kormányzati emlékezetpolitika töretlen folytatását, amely a budapesti Szabadság téri német megszállási emlékmű botrányához is vezetett.

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy hivatalos helyről ismét megerősítést nyerjen az egykori magyar állam és vezetőinek mentesítése a legsúlyosabb történelmi bűnök felelőssége alól.” – hangzott el.  

Akciójuk folytatása és kiterjesztése a budapesti Eleven Emlékmű és a Szabadság Színpad békés civil tiltakozásának. A tiltakozás célja az, hogy megértessék a hatóságokkal és a közvéleménnyel, hogy ennek a szobornak nincs helye sem Székesfehérváron sem másutt az országban.

A gyertyafényes séta után a Civil házban folytatódott az Eleven beszélgetés.

Itt Rényi András vezette fel a témát. Mint mondta, tudja nagyon jól, hogy ezzel az akcióval egy konfliktushelyzetbe léptek be, de úgy gondolja, hogy nemcsak a zsidó magyaroknak, nemcsak a roma magyaroknak, hanem valamennyiünknek, akik az országban élünk megvannak a saját emlékei néhány generációra visszamenőleg. Ezek a személyes emlékek. Kétféle emlékezet létezik, az egyik a kommunikatív, a másik pedig a kulturális emlékezet.

A kommunikatív emlékezet a szülőktől, nagyszülőktől, rokonoktól, barátoktól, ismerőseiktől származó emlékek. Ez az emlékezet véges, 70-80 évnél megáll. A kulturális emlékezet azonban olyan formákat keres magának, amiben a társadalmi emlékezet örökíthető. Amikor emlékműveket, emléktáblákat, írásműveket, műalkotásokat hoznak létre az emlékezők, amik túlélik őket és felidézhetővé teszik.

Az Eleven Emlékezet beszélgetések éppen azt a célt szolgálják, hogy állítsuk helyre, amíg még lehet az emberek közötti eleven emlékezetet, kezdjünk el mesélni. Az emlékezés keserves dolog. A felejtés védekezés az olyan múlttal szemben, amit nem szeretünk. Az Eleven Emlékmű a felejtés ellen dolgozik. A Hóman-szobor is olyan dolog, ami inkább elfedi, mint feltárja a gondokat. Alkalmi politika harc tárgya lehet. A beszélgetésre nyílt levélben meghívták a polgármestert és a képviselőket is, de természetesen a fideszes városvezetés nem jött el. Helyette egy szórólapot találtak a székeiken az első sorban ülők, amiben azt ismeretlen szerző írja le, hogy üdvözlik a budapestieket, de a fehérváriak tisztelik Hóman Bálintot.

Az iromány készítője is ott volt a teremben, aki reagált is a felvezetésre. Mint mondta, azért írta meg, mert úgy látja, hogy Hóman Fehérvárért és a magyar oktatásért tett dolgai méltóak arra, hogy szobrot állítsanak neki. Mivel Fehérváron tanult és itt is volt képviselő, ezért a szobor állítását – csak saját nevében nyilatkozva – támogatja. (A szórólap azonban a fehérváriak nevében szól.) Tudja, hogy Hómannak van egy sötét oldala, de  ha mérlegre tesszük, akkor érdemes arra, hogy Fehérváron szobrot állítsanak neki. Tudja, hogy milyen törvényeket szavazott meg. Elismerte, hogy nincsenek adatai róla, de szerinte a fehérváriak többsége szívesen venné a szobrot. Ott van a Bartók Béla téren Klebelsberg Kuno és Kornis Gyula államtitkár szobra is, pontosan elférne ott ez a szobor is, ezzel a triász beteljesedik.

A moderálásnak megfelelően a következő válaszokban, reagálásokban felhívták a figyelmet arra, hogy Hóman megszavazta a zsidótörvényeket.  Abban a történelmi korban és helyzetben is lehetett emberségesnek maradni, mint pl. Lázár Andor igazságügy-miniszter, aki lemondott a miniszteri tárcáról, mert ellenezte az első  zsidótörvényt.

A politikai életmű következetesen a hitleri Németországot követte. Igaz, hogy a nyilasokkal nem szabad összemosni, de nem kevésbé volt katasztrofális.

Egy székesfehérvári hölgy, történészként politológusként  és jogászként több oldalról vizsgálta Hómant. Szerinte amikor szoborállításról beszélünk, akkor nem lehet szétválasztani egy adott ember politikusi és történészi mivoltát, egy szobor maga az ember, az életút. Hóman meggyőződéses antiszemita volt. Ő szólalt meg először, ő emelte be a kormányzati politikába az antiszemitizmust, az ő beszéde miatt mondott le Lázár Andor. Darányival együtt végig kitartott. Nemcsak Székesfehérvárnak, hanem az egész országnak szégyen lenne a szobor felállítása.

Egy újabb hozzászóló szerint elképesztő megaláztatás lenne a szobor azon túlélőknek és hozzátartozóiknak, akik alig néhány tucatnyian visszatérhettek Birkenauból. Aki ezt emberileg nem tudja megérteni, ott súlyos problémák vannak. Önmagában a választás is elképesztően alpári, Bartók Bélával és Kornis Gyulával szemben is elfogadhatatlan a Hóman-szobor. Ostobaság, tudatlanság és sértő. Fehérváriként erre a szoborra nem lehet igent mondani.

Az iromány készítője válaszul azt mondta, hogy „tudom, hogy nem fogom önöket meggyőzni, önök sem engem”.

Csendben megkérdezem, hogy akkor minek ment oda? Egyáltalán mi más értelme van, ha nem a nyílt provokáció, egy olyan rendezvényen részt venni, ahol nem beszélgetni és meggyőzni akarják a beszélgetőtársat, hanem befogott füllel üvölteni a világba a saját megrögzött dogmáikat? Beszélgetni csak azokkal lehet, akik nyitott füllel és jószándékúan jönnek.

A menthetetlenül korlátolt és elvakult hívők meggyőzésére nincs értelme erőt, energiát pazarolni.

Jövő héten pénteken Székesfehérváron közgyűlésre kerül sor. Az ellenzék arra nyújtott be előterjesztést, hogy  Hóman szobrának ügyében vonják vissza a korábbi előterjesztést

Ha ez nem történik meg, akkor nem marad más, mint a tiltakozás.

Lehet, hogy forró télnek néz elébe Székesfehérvár?

Mezriczky Beáta