. Ma Malvin napja van.
Várpalota elkerülő út 1.0
2013-10-01 10:17:39
Várpalota elkerülő út 1.0

Várpalota elkerülő út 1.0


Régóta téma Várpalotán az 8-as főút elkerülő szakaszának építése. Tervek, nyomvonalak készültek, talán még az akarat is megvolt hozzá, de a pénz más helyekre ment el. Például a pápai elkerülő ripsz-ropsz megépült 2001-2002-ben.



Kell- e valójában Várpalotának az elkerülő út?

Mennyit hoz és mennyit visz egy ilyen szakasz?

Egyáltalán milyen szakaszban vannak az előkészítés munkái?

 

Ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ!

Kérem szavazzanak a Várpalotai Hírhatár oldalán! 


Azért mert a Berhidán lakó várpalotai polgármester azt mondja, hogy megépül, még nem feltétlenül hiszem el.

Mert hát mit is mondott pl. legutóbb a szociális temetésről? Aztán hogyan is szavazott a parlamentben képviselőként?

Első lépésként a  Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjét kérdeztem a témában.

Megtudtam, hogy a közbeszerzési eljárást még nem írták.

 

„A hét kilométeres útszakasz kivitelezésére a közbeszerzés eljárás hamarosan megjelenik. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a munkálatok a tervek szerint 2014 elején megkezdődhetnek és 2016-ban befejeződhetnek. Tanulmányterv 2007 év végén készült, melyet a generáltervező ENCON Mérnöki és Szolgáltató Kft., tervezőként pedig a TANDEM Mérnökiroda Kft. végzett.  

A NIF Zrt. uniós és költségvetési forrásokat segítségével valósítja meg a fejlesztéseket, ezért minden az adott beruházáshoz tartozó feladat, tevékenység közbeszerzési eljárás keretében bonyolódik.”
        

A konkrét nyomvonaltervet piros vonallal itt láthatják.

Várpalota elkerülő út

Csak az érdekesség kedvéért kerestem más, 2008-as terveket is. Ezeket itt lehet megnézni és összehasonlítani.

8-as

8-as terv

8-as tervek

 

 

Tehát hamarosan (vajon mikor?) megjelenik a közbeszerzési kiírás. Kell egy eredményes közbeszerzés, ha az megvan, akkor 2014 elején megkezdődhet az útépítés – ez a második feltételes mód – ha időben megkezdődik, akkor 2016-ban befejeződhet. Tehát legalább három alapvető „ha” van még a történetben akkor is HA az UNIÓTÓL kapunk hozzá forrást. - Tehát a Várpalotai Hírhatár megkezdi a beszámolók sorát: Várpalota elkerülő út 1.0

Kíváncsi vagyok, hogy a közbeszerzést vajon ez alapján a térkép alapján írják ki?

Nagy meglepetésre - ha lesz nyertes -, vajon ki fogja megnyerni? 

Utoljára frissítve: 2013-10-01 10:23:28

További híreink
Feltárult Hosszú Katinka titka
Megható fotóval jelentkezett a világklasszis sportoló.
2023-03-17 19:48:53, Hírek, Környezetünk Bővebben
A Jézuskától gyönyörű erdélyi turnét remél(t) Tóth Gabi énekes
Tóth Gabi arról mesélt, hogy hogyan telt náluk a karácsony. Szerinte az ünnepek ideje alatt a felnőttek is megtehetik, hogy a gyermeki énjük eluralkodjon rajtuk.
2022-12-31 12:30:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Mindenkinek jár egy kis Halloween
Kedvenc ünnepem a Halloween, vagy ahogy hazánkban ismert - Halottak Napja. Ez mindenkinek másról szól, egyeseknek tiszteletteljes megemlékezés elhunytjaikról, másoknak cs...
2022-10-19 10:41:06, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Meglepő képpárt osztott meg Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke arról, hogyan is néz ki...
Bővebben >>