1951 óta az országban egységesen szeptember első vasárnapján ünneplik a nehéz és veszélyes munkát végző bányászokat. A Bányász Nap Várpalotán évtizedekkel korábban jelentős esemény volt. Mára az emlékezés és a hagyományőrzés jutott örökségül. Szerencsére a bányászhagyományok még mindig sokakat érdeklenek és a Bányászhagyományok Ápolásáért Egyesület sokat tesz azért, hogy ezek ne menjenek feledésbe.

A szombat reggeli ünnepségen nemcsak a fúvószenekar tagjai viselték a bányászegyenruhát, hanem szép számban voltak jelen az egykori bányászok, a föld alatt sok ezer órát dolgozók is. Hogy miért ünneplik még mindig ilyen tisztelettel a bányásznapot? Mert lelkükbe ivódott az apákra, a nagyapákra való emlékezés. Ezt nem lehet felejteni, még ha itt Várpalotán már lassan 20 éve befejeződött is a bányászkodás.

Erre az iparágra épült Várpalota és környékének ipara. A lakótelep is azért épült meg, mert a munkáért házakat épített a bányászoknak a társadalom. Ez a közösség hatalmas lelki töltettel rendelkezik, nagyszerű kollektívát kovácsolt össze. A bányászhagyományok ápolása jelentős munka, amihez jó egészséget és jó szerencsét kívánt Dr. Buzás István.  

A várpalotai bánya talán a legutolsók között volt a rendszerváltás utáni bezárások sorában. Szeptember elején nemcsak a szénbányászokra, hanem az olaj- és bauxit bányászokra is emlékezni kell.

Akkoriban a bányamunkások felvállalták, hogy lemennek a föld alá, a természet erőivel is szembe szállnak. Megtanulták, hogy nagyon kell egymásra figyelni – folytatta a  megemlékezést Pénzes András. Szóba hozta a szakszervezeteket, akik kiálltak a munkások érdekiért. Nagy szerepük volt abban, hogy a kemény munkát hűségjutalommal díjazták és abban is, hogy a társadalom elismerte a bányászokat. Ugyancsak a szakszervezet  érdekérvényesítő eredményének nevezte, hogy a valamikor szénpénznek nevezett összeget, ami mára már nem jelentős, de mégiscsak megkapják a nyugdíjas bányászok.

Katona Csaba alpolgármester elmondta, hogy az emlékművet, amelynél összegyűltünk 4 éve adták át, ekkor bontakozott ki a hagyományőrzők munkája. A bányászatról úgy beszélünk, mint a múlt, de az értékeket tudjuk és igyekszünk is megmenteni.

Mindeddig a pontig tényleg méltóságteljes volt a megemlékezés és eddig a pontig, de csak eddig megőrizte azt, amiért valamennyien eljöttek fejet hajtani. Ettől kezdve azonban Katona Csaba aktuálpolitikát vitt az ünnepbe. Azt mondta, hogy a bányabezárások következményeit az akkori városvezetés nem mérte fel, teljes mértékben kihúzták a bányászat lába alól a fennmaradás lehetőségét. Bezzeg a mai kormány majd a Dunaferrt meg a MAL-t jól megmenti.

Az akkori vezetők nem segítették hozzá a várost az iparstruktúra-váltáshoz. A bányák bezárása véglegességgel történt, pedig van még kitermeletlen szén.

Újra bányákat kell nyitni - mondta Katona Csaba azok előtt a bányászok előtt, akik között  - igaz, nem díszegyenruhában  - ott volt az egykori polgármester, Leszkovszki Tibor, aki 16 éven keresztül vezette a várost. Aki az utolsók között engedte csak bezáratni a bányát, aki korábban maga is a bányánál dolgozott, aki műszakilag átlátta a folyamatosan, minőségileg és mennyiségileg  apadó szénkészlet kitermelésének lehetőségeit, aki barátainak tudhat sok bányászt, volt munkatársat.

Nem utolsó sorba abba a Leszkovszki Tibor volt polgármesterbe kötött bele, aki egyébként a 63. Várpalotai Városi Bányásznap  ünnepi megemlékezésének szónokaként két órával később a várban tartott ünnepi beszédet. Katona Csaba bizonyára nem látta a hallgatóság soraiban az összenézést, ahogy villantak a szemek. Nem lettem volna meglepve, ha a volt bányászok ahogy szokták, egymásra figyelve megindultak volna felé és megtapasztalta volna azt az erőt ami még most is rejlik bennük.

Einreinhof Attila gyorsan átvette a szót és örömmel emlékeztetette a hallgatóságot, hogy a városi ünnep része lett az itteni megemlékezés és városi kitüntetést, Thury-díjat is kapott egy tagjuk, Hargitai László. Elmondta, hogy egyre több fiatal akar csatlakozni az egyesülethez. Majd felidézett néhány olyan jellegzetes bányász szót, mely talán már feledésbe  merült vagy a mai fiatalok nem is hallották. Csak néhány példa: bakó, bika, cájg, puklizás, sikta. Vajon hánya értik még mit jelentenek ezek a kifejezések? Köszönetet mondott mindazoknak akik segítenek a hagyományőrzésben.

Az idei évben pályázat hiányában csak a támogatóktól számíthattak segítségre.

Végül felhívta  figyelmet a délutáni emlék-focira és a szokásos bányászköszöntéssel búcsúzott a hallgatóságtól:

Jó szerencsét!

További képeket láthatnak a galériában.