A Dísz téren Újvári Gábor, a Várpalotai Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek arról, hogy 1944. június végén a palotai zsinagógából közel 200 várpalotai zsidó embertársukat a vasútállomásra kényszerítették.

A magyar és az izraeli zászló vezetésével a Dísz tértől a Kossuth utcán keresztül a vasútállomásig tartó sétával emlékeztek a sokak számára utolsó menetre.

A várpalotai vasútállomáson már közel 100 emlékező gyűlt össze.

Először felolvasták a palotai és környékbeli áldozatok neveit.

A 230 nevet tartalmazó listát a Jad Vasem Emlékközponttól kapták meg. Ez azonban csak töredéke azoknak a neveknek, akiket elhurcoltak Várpalotáról. Újvári Gábor szerint mintegy 700 zsidó embert vittek el a városból és a környékről. A séta jó alkalom volt arra, hogy elmélkedjünk arról, hogy milyen lehetett az, amikor csak származásuk és vallásuk miatt kerültek kényszerhelyzetbe emberek.

Csendőrök és SS-katonák a vagonokba kényszerítették, és előbb Sárvárra majd Auschwiztba vitték őket.

Ezt követően Székely Károlyné egykori deportált emlékezett a 70 évvel ezelőtt történtekre: erről a helyről indítottak bennünket el oda, ahonnan csak nagyon kevesen jöttünk vissza  – kezdte. Majd felidézte hogyan tudták meg, hogy menniük kell és hogyan jutatta el egy jóérzésű ember az édesapjának azt a levelet, amiben családi fényképek voltak.

Aztán Talabér Márta polgármester mondott avató beszédet az emléktáblánál. Radnóti idézettel kezdte.

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.”

A holokauszt emlékév célja, hogy tegyen a felejtés és közöny ellen úgy, hogy a bűnösöket megnevezi és az ártatlan áldozatok mártíromsága előtt fejet hajt. A magyarországi holokauszt mindannyiunk közös tragédiája, de ezen belül minden településnek megvan a magáé, így Várpalotának is. 1941-ben Palotán 711 zsidó és 23 más vallásra áttért, de a faji törvények értelmében zsidónak számító személy lakott.

Magyarországot 1944. március 19-én megszállták a németek. Két nappal ezután bezárták a zsidó üzleteket, a zsidóságot pedig a zsinagógába terelték. A gettót májusban a zsinagóga környékén jelölték ki, ahol 260 zsidó embert zártak össze. Balatonalmádiból, Berhidáról, Ősiből és Vilonyáról is ide hozták az embereket, akiket június 19-ém a sárvári gyűjtőtáborba szállítottak, majd július 4-én marhavagonokban Kassán keresztül Auschwitzba.

Egy 1945. október 4-ei jelentés szerint 18-an tértek vissza Várpalotára: 10 munkaszolgálatos, 4 politikai okokból internált és 4 a haláltáborokból.

Talabér felsorolta, hogy az 1700-as évek végétől mit adott a zsidóság Várpalotának. A zaklatások idején maga a város állt melléjük – mondta. A várpalotai zsidó hitközség rendkívül jelentős volt. A palotai hitközség tagjai számos kiemelkedő személyiséggel gazdagították a magyar kultúra- és gazdaságtörténetet. Említette a Zinger-családot, Gömb Henrik és Kálmán Gyula építészt, Ney Dávid világhírű operaénekest, Bárány Róbert Nobel-díjas orvos szülei is Várpalotáról vándoroltak ki Bécsbe.

Azért tartotta fontosnak elmondani mindezt, hogy a 70 évvel ezelőtti történésekre való emlékezés és főhajtás mellett tudatosítsuk magunkban, hogy milyen sok értéket kaptunk a zsidó polgártársainktól, és milyen sok embernek köszönhető, köztük a zsidóknak az, ami ma Várpalota.

Ne feledjük, minden magyar felelős minden magyar állampolgárért függetlenül attól, hogy minek vallja magát.