Levelezni még mindig kell. Muszáj. Vannak hivatalos ügyek, amelyeket csak levélben vagy személyesen lehet intézni. Vagy vesszük a fáradtságot és személyesen elvisszük az adott helyre a szükséges iratot vagy feladjuk ajánlott levélben. S ha sürgős, hát elsőbbséggel. Bankok, biztosítók ragaszkodnak a határidőkhöz, az aláírások eredetiségéhez. Jogos, hiszen mindenkinek érdeke, hogy a saját ügyeiben csak saját maga dönthessen.

A mostani morgolódásnak nem is a pénzintézetek adják az apropóját, hanem a közvetítő.

S nem is maga az intézmény, a Posta, hanem a postás.

Fontos és sürgős levelet kellett küldenem az egyik biztosítónak, a név nem fontos.

A borítékot és az ajánlott feladó szelvényt megcímeztem: Veszprém Óváros tér 14. Hozzátettem: "Elsőbbségi". A házszámban nem voltam 100%-kig biztos, de gondoltam mivel egy mindenki által ismert pénzintézetről van szó, nem fog gondot okozni a kézbesítés. 

Tévedtem. Három nap múlva a postaládámban találtam az általam elküldött levelet azzal a megjegyzéssel, hogy a címzett ismeretlen.

Elsőre hívtam az irodavezetőt, hogy mi történt, vajon elköltöztek a régi helyükről? Nem, ugyanott vannak. A helyes cím Óváros tér 10.

A következő gondolatom az volt, hogy esetleg más kézbesítőhöz tartozik a 10-es és a 14-es szám. Felhívtam hát a veszprémi Postát és rákérdeztem. Hát ez sem jött be. Még csak nem is helyettesítő postás volt.

A két címzés helye között kb. 20-30 lépés a távolság. A biztosító majdnem minden nap kap levelet.

Megpróbáltam elképzelni a kézbesítés menetét. Tehát – gondolom – sorba rakja cím szerint a leveleket. Feltesz valamilyen szemellenzőt vagy szemüveget, amellyel a jó öreg Toshiba-anyó módjára csak a számokra figyel. Aztán, ha 10-es a szám, akkor csakis oda dombja be, ha 14-es akkor csak ott keresi a címzettet.

Meg is értem, ha magánszemélyről van szó és lehet, hogy a 10-ben, a 12-ben és a 14-ben is lakik egy ugyanolyan nevű ember.

Amikor azonban egy sok éve ugyanazon a helyen levő cég nevére szól a levél, ráadásul az épületen nagy betűkkel kiírva a név, a szokásos logo, mellette a cég zászlója és egyébként is rendszeresen kézbesít oda leveleket, no akkor elgondolkozom, hogy miért küldték vissza a címzett ismeretlen jelöléssel.

A postáskisasszony persze megmagyarázta, hogy: na de kérem, rossz volt a címzés. És milyen igaza van! Tényleg!

Nem tudom, miért voltam olyan naiv, hogy azt feltételeztem, az a boríték közepére nagybetűkkel felírt cégnév lesz fontos és nem a kisbetűs házszám.

Arra meg egyenesen gondolni sem merek, hogy bosszúból küldte volna vissza: na fiam, most megmutatom ki az úr a szakmában! Vagy megtanulod a címzést vagy fizetsz újra és újra a feladásért.

Nem elég az, hogy a visszaküldést újra szállítani kell a postának, a másik kézbesítő - már nem ajánlott levélként – bepakolja a táskájába, kiviszi a címre, bedobja a postaládába, aztán a figyelmetlen feladó ha megtalálja, újra feladja – újra kb. 500 Ft – aztán ismét neki kell kézbesíteni, ráadásul a késedelem miatt akár anyagi veszteség is érheti a galádul figyelmetlen feladót.

Ez bizony gondolkodást igényel. Egy picike jóindulatot.

De vannak, akiknek a fizetésért gondolkodni nem kell.

És ez nem csak a postásra igaz.