![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Sajtóhelyreigazítást kért Huszár Antal a korábbi, KouKo-Kai-ból Nemzeti Maraton és Kárpátok Egyesület címmel megjelent írással kapcsolatban. Mivel a helyreigazítási kérést a 31. napon tette, ezért a lejárt határidő miatt nagyon rövidre is zárhatnám a témát. Annak okán, hogy amit írtam, azt dokumentumokkal bizonyítani is tudom, megintcsak ok lenne arra, hogy a kérelemmel ne foglakozzak.
Miért foglakozom vele mégis? Szeretném, ha az olvasók egyértelműen látnák, hogy az Antivírus csoport állításai, melyeket nyilvánosságra hoztam a saját véleményemmel együtt, tényeken, valódi dokumentumokon alapulnak. Nem tudom, hogy milyen fokon áll a rendőrségen és egyéb hivatalokban az Antivírus csoport által tett bejelentések ügye, Huszár mennyit látott, tud a bizonyítékok mennyiségéről és minőségéről. Huszár Antal a helyreigazítás szó szerinti megjelenését követelte, azonban sok olyan rész szerepel a levélben, amely nem a cikkre hivatkozik, ezért kizárólag azokat az általa kifogásolt részeket idézem, amelyek a Várpalotai Hírhatár oldalán szerepeltek.
Huszár Antal elsőként egy hivatkozást kifogásolt.
Egy, a KouKo-Kai hivatalos levelezési rendszeréről a pályázónak küldött levél azonban másról számol be:
Valóban lehetőséget kaptak, hogy vagy befizetik ezt a pénzt vagy nem lesz állásunk. Ez az ő döntésünk szabadsága volt. (Kik is biztosítják így az ember döntési szabadságát? Például így: vagy elárulod a széf kombinációját, vagy….) További szépséghiba a dologban, hogy a tanfolyamon derült ki, hogy e pénznek igazából kétharmada a különböző igazgatók jutaléka, és csak mindössze egyezer forint mehet támogatásra. Az már egy külön bizonyítási eljárás, hogy valóban eljutottak-e ezek a pénzek a helyükre. Az Antivírus csoportnak tagja egy szponzorált sportszervezet képviselője is, akihez nem jutott el egy írásban is rögzített címzett támogatás.
A másik, Huszár által kifogásolt rész a cikkből:
A csatolt mellékletet – a személyes adatok kitakarásával – itt látható.
Vajon miért volt minden próbaidőn lévő alkalmazott elégedett Huszár előadásaival? Befizette a sok pénzt és közben a próbaidős dolgozónak bármikor indoklás nélkül fel lehet mondani. Ki az az ostoba, aki a munkáltatói jogokkal rendelkező főnökének azt mondja, hogy „Főnök! Már harmadszor adod elő ugyanazt, mert egy apró kis szusszanásod sincs arról, hogy mit adtál elő a múlt alkalommal!" Egyébként az Antivírus csoport tagjai nem vitatták el Huszár Antal előadói kiállását, ami szerintük is szuggesztív és megnyerő, csak a tartalommal voltak súlyos gondok.
Egyébként az Antivírus csoport köszöni szépen a Huszár Antal által íly’ módon nyújtott bizonyítékot, mely megerősíti, hogy egy-egy ilyen előadásért, minden területi igazgató után 30 000 Ft/fő összeget kasszírozott. Ha ezt beszorozzuk azzal a dokumentált ténnyel, hogy 2013. augusztus 12-én 71 fő területi igazgató dolgozott a cégnél, az eredmény 2 millió 130 ezer Ft. A jelzett időben 112 fő munkatársa volt: 11 fő menedzser, 71 fő területi igazgató, 26 fő megyei igazgató, 8 fő régió igazgató.[4 fő dupla tisztséggel] Számoljunk egy kicsit! 112 fő X 3 000 Ft/fő = 336 000 Ft; 71 fő X 75 000 Ft/fő képzési díj = 5 325 000 Ft; 26 fő X 125 000 Ft/fő = 3 250 000 Ft; 8 fő X 250 000 Ft/fő = 2 000 000 Ft;
Összesen 10 911 000 Ft, azaz mintegy 11 millió forint. Mivel a cégnél átlagosan félévente kicserélődött a komplett személyi állomány, ebből az következik, hogy Huszár Antal évente húszmillió Ft árbevételt szerezhetett csak abból, hogy felvett embereket a céghez. Mi támasztja alá, hogy Huszár lenyúlta a pénzt? A volt munkatárs végrehajtási kérelmére a bírósági végrehajtó válasza vajon elég bizonyosság? A cégközlönyben további ügyekről is lehet olvasni.
A helyreigazítási kérelemben a továbbiakban Huszár a volt munkatársait sikkasztással gyanúsította meg. A megfogalmazott vádat az érintettekhez eljutattam, akik belátásuk szerint megteszik a szükséges lépéseket. Mivel ez nem a cikk bírálata, ezért nem kellene vele foglalkoznom. Nyomós oka van annak, hogy mégis megteszem. Huszár Antal azt írja:
Csak halkan kérdezem: Feljelentette vajon ezeket a munkatársakat? Tudna mutatni akár egyetlen egy megszüntető szerződést is, amelyet mindkét fél aláírt? Az idézett szövegben maga Huszár bizonyítja az Antivírus csoport feljelentésében csak lehetőségként felvetődő megjegyzést:
Huszár éppen az idézett helyreigazítási kérelemmel ismerte el, hogy valóban minden felelősséget a munkatársaira akar tolni. Az Antivírus csoport köszöni szépen az újabb bizonyítékot.
Huszár szerint a V.I.P. tagok és szponzoráltak listája szintén kizárólag a volt munkatársak felelőssége, semmiképpen sem az övé. A csoportnál szaporodnak azok a levelek, amelyekben hírességek nyilatkoznak ebben a témában. Ezeket a csoport képviselője folyamatosan továbbítja a hatóságok felé, közzétételükre azonban még nem kaptam engedélyt.
Huszár Antal sérelmezi azt a részt is, hogy
Ennek cáfolatára néhány linket és szkennelt oldalt csatolt Huszár, melyekben kivétel nélkül ő saját maga beszél, mesél az elért eredményeiről. Ennyi erővel én is nyilatkozhatnék arról, hogy 2009-ben a világ legszebb "férfilába" voltam. Attól, hogy én magam ezt sokszor elmondom, még szükség volna független, hivatalos hírforrásra.
Az utolsó kifogásolt részlet a következő:
Furcsa ismeretei vannak Huszár Antalnak a magyar jogról, de amit állít, hogy megállapodást kötött több államtitkárral, ezzel bizony azt állítja, hogy hazudott az Emberi Erőforrás Minisztérium. Bízom benne, hogy erre is sikerül rákérdezni és választ kapni az EMMI-nél. Ha a minisztérium töredelmesen bevallja, hogy hazudott Huszár ügyében, akkor természetesen azt is közzé teszem.
Végül sérelmezte Huszár Antal, hogy miért nem kérdezem meg őt is. Kérdés és kérés nélkül is kaptam már tőle telefonhívásokat, fenyegetést, kétszer egyeztünk meg abban, hogy találkozunk és válaszol a kérdéseimre. Az időpont és helyszín javaslatát hetekig vártam mindkét esetben. Nem jött.
Az ANTIvirus Csoport 1700 oldalnyi bizonyítási anyagát olvasva tartok tőle, hogy már azt sem hihetném el neki, amit kérdez.
Mezriczky Beáta |
|
|
|