![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
63. Bányásznap, 28. Várpalotai Napok, a szomszéd településen Nitrogénes Családi nap. Sűrű volt a hétvége Hagyományosan szeptember első vasárnapján rendezik meg a bányásznapot. Várpalotán a régi nagy esemény fénye különösen a szénbányászat megszűnésével megkopott, átalakult Várpalotai Napokká. Idén párhuzamosan mindkettőnek jutott szerep, persze nem azonos mértékben. A Várpalotai Napok sorozatában kapott helyet a helytörténti fotókiállítás ezzel az inotai részt is kicsit bekapcsolva az ünneplésbe. A Krúdy Gyula Városi Könyvtár a Lendvai-kiállítással járult hozzá a programokhoz, a Nagy Gyula Galéria a Palotai Alkotók Körének 25. Biennáléjának adott otthont, majd sor került a 28. Várpalotai Napok ünnepélyes megnyitójára is. A művelődési házban Utczás Gábor fotót valamint postabélyegeket és érmeket mutattak be.
A bányásznapi megemlékezés a Szent Borbála emlékűnél kezdődött szombat reggel majd a művelődési házban Farkas István kiállításával folytatódott és a várban az ünnepi megemlékezéssel és a balesetben elhunyt bajtársak emléktáblájának koszorúzással ért véget. A vár folyosóján a kertbarátok kiállításait nem csak nézni, de megkóstolni is lehetett. (fotók a kertbarátokról) Ugyancsak a várban várták az egészségükre figyelő látogatókat a Diabétesz klub tagjai. Ingyenesen mértek vérnyomást, vizsgáltak vércukor szintet. Dr. Széles Margit diabetológus elmondta, hogy már délelőtt volt olyan látogató, akinek kiugróan magas volt a vércukor szintje, ezért további kivizsgálást ajánlottak neki. Újra és újra elmondják, mennyire fontos a betegség időben való felismerése és kezelése, hiszen a későbbi esetleges szövődmények csak súlyosbítják az alapbetegséget. Felhívta a figyelmet arra is, hogy havonta tartanak a betegséggel kapcsolatban előadásokat és konzultációra is van lehetőség. Önkéntes munkát végeznek, a felhasznált eszközök beszerzését szponzorok támogatják. Minden évben megrendezik a Diabétesz Világnapot (nov. 14.), melyet Várpalotán idén november 7-én tartanak majd.
Még egy pillanatra a várnál időzve volt alkalmam látni, hogyan juthat be egy kerekes székes az európai uniós pénzből „teljesen akadálymentesített” várba akárcsak egy ingyenes vérnyomás mérésre. Nem gondolom, hogy hatalmas pénzt kellene befektetni ahhoz, hogy azt az első lépcsőt egy kis rámpára cseréljék.
A vár mögött a színpadon a három nap alatt számtalan előadó lépett színpadra. A beszélgetések során megoszlottak a vélemények, hogy jók voltak az előadók vagy sem, tetszett a műsor vagy sem, több helyi előadónak kellett volna lehetőséget adni vagy sem, jó helyen volt a színpad vagy sem, kell-e egyáltalán ez a „felhajtás” vagy sem. Ha van véleményük, kérem osszák meg velünk a lap alján a hozzászólásokban vagy szavazzanak a cikk mellett jobb oldalon található kérdésre: Hogy tetszett Önnek a Várpalotai Napok programja?
|
|
|
|