Szerda estére Veszprémbe, a Hangvillába komolyzenei koncertre kaptam meghívást. Kicsit korában érkezve volt időm arra, hogy a régi Séd moziból megújult Hangvillában körülnézzek. Kiállítás, termek, folyosók, csupa üveg és csupa szürke. A galériáról a karácsonyi díszbe öltöztetett utcák mutatták magukat. A nagyterem, ahonnan fúvósok hangja szűrődött ki, már jelezte, hogy készülődnek a zenészek. Talán ez az a hely, ahol régen moziztunk.

30 év, közel krisztusi kor egy emberéletben. Egy intézménynél sem számít már kevésnek. Főleg olyan oktatási intézményénél, amely nagyszerű művészeket képzett nemcsak a magyarok gyönyörűségére, de a világ számos pontjára hívták már az itt végzett diákokat. Ünnepi, mégpedig a 30. évét ünneplő koncertre készültek a színfalak mögött a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola egykori és jelenlegi diákjai, tanárai.

2012 óta Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a hivatalos elnevezés. A Csermák Antal Zeneiskolát és Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolát a városvezetés összevonta. A Dohnányi, vagyis a konzervatórium idén 30 éves. Amíg a muzsikosok az előadásra hangoltak, addig Molnár Péter intézményegység–vezetővel beszélgettünk. Megtudtam tőle, ha valaki itt szeretne tanulni, akkor a zenei ismeretekre már a felvételinél is szükség van. Van gyakorlati felvételi és hangszerből illetve szolfézsból kell számot adni. Majdnem minden hangszert oktatnak itt, mikor melyikre vannak jelentkezők.

A középiskolás diákok tanulhatnak itt éneket és zeneelméletet is. Jelenleg 48 diákjuk van, de volt már olyan, hogy 90 művészpalántát képeztek. Szinte mindenki továbbtanul, főleg zenei pályán, de az is előfordult, hogy a matematikát választotta a volt dohnányis. A magas színvonalú zenei képzésnek köszönhetően majdnem 100%-os a továbbtanulók aránya.

Rendszeresen játszanak városi rendezvényeken, kiállításokon, bemutatókon. Más zenei szakközépiskolákkal, zeneiskolákkal sokéves szakmai együttműködésük van. Így a Várpalotai Zeneiskolával is. A közreműködési felkéréseknek szívesen tesznek eleget, a zenét maguk választják ki az eseményhez. Ezzel kísérletezésre is lehetőségük nyílik, hogy egy szakmai szempontból jó, de kevésbé ismert művet is bemutassanak a közönségnek.

Molnár Péter elárulta, az elképzeléseik között szerepel, hogy más művészeti ágat is oktatnának. A színészképzéssel próbálják bővíteni a művészeti tárgyakat. Elsősorban a Petőfi Színház és Kabóca Bábszínház szakemberei biztosítanák a megfelelő színvonalú képzést.

Az egykori diákok nemcsak a hazai zenei életben, például az Operaházban vívtak ki elismerést, de Baselben, Berlinben is.

Hogy mit is jelent ez a színvonal, arról a koncerten mindenki személyesen győződhetett meg. A nagyterem megtelt. Bár a betonszürke nézőtéri lépcsőkben sokan botladoztak, de szerencsésen helyet foglalva igazi művészi élményben lehetett részük. Fanfárral köszöntötték a nézőket majd Hartman Péter – volt konzis - vállalta a házigazda szerepét.

Porga Gyula polgármester beszélt magáról a  Hangvilláról, arról, hogy – ahogy ő mondta -, azért álmodtuk meg, építettük meg a koncerttermet, hogy helyet adjunk az ilyen nagyszerű eseményeknek. De ha 30 évvel ezelőtt nem jött volna létre a Dohnányi, akkor nem lett volna, aki kierőszakolja, mert szükség van a magas színvonalú zenei képzésre. A Dohnányi olyan értéke a városnak, amit fenn kell tartani. Szép jövő áll az iskola előtt, mert Veszprémnek szüksége van rá.

Ezt követően a műsorvezető egy rövid történelmi áttekintést adott az iskola múltjáról majd a reneszánsz jegyében kezdődött a zenei élmény. Az egykori diák minden fellépő előtt egy rövid kis történettel, személyes élménnyel  vezette be az előadott művet. Megtudhattuk például azt is, hogy a nagyszerű oboás, Kiss Katalin Balmazújvárosból jött Veszprémbe, mert a legjobb tanártól, Egyed Józseftől akarta megtanulni a hangszer minden titkát.

Fantasztikus zenei élmény várt a nézőkre, melyet vastapssal jutalmaztak.

Nem szeretnék zenét elemezni, mert egyrészt nem értek hozzá, csak egyszerűen érzem. S tudjuk „jól csak a szívével lát az ember”, s ez az örömzenélés jó volt a szívnek és léleknek.

Másrészt vannak olyan művészi élmények, amiket a mégoly szépséges magyar nyelvvel sem lehet tökéletesen visszaadni.

Egyszerűen azt ajánlom, hallgassák meg a Reneszánsz Kamarakórust, engedjék át magukat Kiss Katalin oboa játékának, élvezzék Draskóczy Zoltán gitárvirtuózát, vagy Molnár Andrea cselló játékát. Feledkezzenek bele Füzesséry Zoltán vagy Molnár Orsolya zongora szólamaiba, de az Auer Szimfonikusokra is figyeljenek.

S ha igazán jó kedvre akarnak derülni, hát ne csak hallgassák, de nézzék is Méhes Csaba pantomim művész Brass In The Five–val közös nagyszerű produkcióját.

Amelyik konzervatóriumban ilyen nagyszerű zenészeket képeznek, ott nem kérdés, hogy szükség van-e a művészpalánták nevelésére.