![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Az utolsó felvonás következik. Április óta tartott Pavlényi Dávid Brentuximabos kezelése. Háromhetente ismétlődve összesen nyolc kezelést kapott. Az immunterápiás gyógyszerhez hatalmas pénzösszegre volt szükség. Az első három kezelés árát, közel 10 millió forintot a családi, rokoni, baráti támogatásoknak és a felhívást követően az ismeretlen jóemberek adományai tették lehetővé. Aztán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a szépen javuló eredményeket látva az egyedi elbírálás keretében átvállalta négy kezelést árát.
Így nyugalomban folyhatott tovább a terápia. A hatodik kezelést követően került sor a PET CT vizsgálatra. Az először gyors javulás után Dávid állapota stagnált. Nyomokban még maradt egy-két kisebb góz, melyre nem eléggé hatott a gyógyszer. Megkapta a hetedik kezelést is, de a teljes gyógyulást eredményező sejt-transzplantáció időpontjáról még nem volt konkrétum. Kezelőorvosa, Dr. Schneider Tamás főorvos korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a Brentuximab egy nagy áttörés a hodgkin limfómás betegek kezelésében, nagyon jó és látványos javulást tudott előidézi, de azért nem csodaszer, hiszen ez a nagyon jó hatás az irodalmi adatok szerint – mi még nem tudjuk, mert nagyon kevés tapasztaltunk van még ezzel a gyógyszerel – átlagosan 10 hónapig tart. Tehát, hogyha ez idő alatt nem lehet elvégezni a transzplantációt, akkor a betegség újra kialakul és újra aktivizálódik.”
A hetedik kezelés után Schneider doktor még úgy ítélte meg, hogy szükséges egy további terápia. Ezt azonban már ismét önerőből kellett megoldani. A tavasszal nyilvánosságra került felhívásnak köszönhetően már korábban is felajánlotta segítségét az Exim Bank Alapítvány. Most élni kellett a korábbi lehetőséggel. Az Exim Bank Alapítvány betartotta ígéretét és a nyolcadik kezelés teljes árát – ne felejtsük, több mint 3 millióról van szó! – átutalta. Szeptember 23-án Dávid megkapta a nyolcadik kezelést is.
Végre az őssejt-transzplantációra való felkészítése is megkezdőik. Október 2-án már a Szent László Kórházba indul, hogy tetőtől talpig kivizsgálják és előkészítsék a tünetmentes gyógyuláshoz vezető utolsó megpróbáltatásra, a transzplantációra. A hivatalos dokumentumok Dávid kezeléséről arról mesélnek, hogy előbb látványosan majd lassabban, de fokozatosan javultak az eredmények.
De kérem, nézzék meg újra a képmontázst! Az első felvétel áprilisi, a második augusztusi. A változás önmagáért beszél. Dávid megerősödött nemcsak fizikailag, de lelkileg is, hiszen saját magán tapasztalta meg a változást.
Édesanyjával, Vicával szinte napi kapcsolatban vagyunk. Nagyon nagy örömmel, de egyben hatalmas aggodalommal közölte velem, hogy végre megkezdődik a transzplatációra való felkészítés. Örül, mert látszik az alagút vége, elkezdődik a kezelés utolsó szakasza. És aggódik, nagyon félti „pici fiamat” , mert tudja, ismét nehéz lesz a kórházban és maga a beavatkozás megint sok nehézséggel, fájdalommal, elgyengüléssel jár. Az újra kinőtt puha, göndör hajat –jaj, hogy utálja Dávid, hogy mindenkinek ez tűnik fel legelőször – ismét kopaszra le kell vágni, a megerősödött test ismét lefogy majd és gyenge, védtelen lesz egy időre. De ugyanakkor tudja, hogy ezzel leszámolnak a hodgkin limfómával, a betegséggel.
Dávid legyőzi Góliátot! |
|
|
|