Egy jóakaróm, üzent nekem a fészbukon. Azt írta: „ Fogd vissza magad!” Ebből gondolom, hogy jóakaróm lehet. Nem akarja, hogy bajba kerüljek. Csak azt furcsállom, hogy éppen most írt, amikor egyébként is egy kicsit visszafogottabb vagyok, mint általában. Na nem azért, mintha félnék attól, amitől vissza kellene fognom magam, hanem kicsit haragban vagyok magammal, és a világgal, és kevesebb időm jutott fikázni a nemzeti egység kormányát, és önkormányzatát.

De ezzel együtt azt hiszem, megfogadom a tanácsát, és visszafogom magam.

Nem teszem szóvá, hogy minden reggel negyed óránként hazugságok özönét zúdítja ránk a „közszolgálati” rádió és televízió.

Nem keltem többé azt a hamis látszatot, mintha demagóg lennék, ezért nem írok olyat, hogy a focira, és egyéb úri huncutságokra elherdált milliárdokat, mi minden másra lehetett volna költeni.

Hány orvos és ápoló nem vándorolt volna ki, mennyivel rövidülhettek volna a várólisták, hány kórházi ágy, lélegeztetőgép, defibrillátor, kerülhetett volna a rendszerbe.

Nem hozakodok elő azzal a hülyeséggel, hogy sikerült a semmi közepébe, lakhatatlan „lakóparkot” építeni, a piaci ár sokszorosáért.

Azt sem írom, hogy azok a devizahitelesek akik „megmentésére” készült, tulajdonképpen az orbán kormányok áldozatai, mert Járai volt aki bevezette, és Matolcsinak és Kósának köszönhető a forint teljes legatyásodása, ami fizetésképtelenné tett több százezer családot.

Nem írok arról sem, hogy elkezdődött az ígérgetés, a napi huszonnégy órás kormány-kampány, természetesen közpénzen.

Nem írom meg, hogy az orosz külügyminisztérium a Putyin-Orbán magán paktum után több mint tíz pontban ítélte el Magyarországot, megkérdőjelezve a demokráciát, a sajtószabadságot, és rasszistának bélyegezve az államot.

Felesleges írni arról is, hogy alázzák meg a közmunkásokat, legyenek akár diplomások, akár analfabéták.

Hogy hamisítják meg a statisztikai adatokat, amikor a külföldre menekülőket, laza csukló mozdulattal, hozzácsapják a hazai munkavállalókhoz és ugyanezektől az emberektől elveszik a voksolás lehetőségét, hogy olyanokat ajándékozzanak meg vele, akik sem nem itt élnek, sem nem itt adóznak.

Nem írok a kormányszintre emelt rasszizmusról, antiszemitizmusról, szobor rombolásokról, és szobor állításokról, a hitelfelvételről, az ország eladósításáról, a keleti nyitásról, az államadósság növekedéséről, a munkavállalók és a diákok vegzálásáról, a mérhetetlen cinizmusról, Orbán Viktor jelleméről/jellemtelenségéről, és az ország katasztrofális állapotáról.

És legfőképpen nem írok ide a végére egy verset, vagy mit…

Hiába az ezer éves nemzeti körítés,

mégsem lett a felcsúti kolbászból kerítés,

szenvedés és nyomor, sok-sok korgó gyomor a jussunk.

Az esélyünk, hogy elfussunk, egyre kevesebb,

bár az ösztönzés erre, minden nap hevesebb.

Utolért minket is az állami törődés,

a rezsiharc mögött megbúvó adóprés.

Éhen dögleni vagy megfagyni a következő télen

vagy bokázni egy gerendán átvetett kötélen.

Ezt tudja nekünk nyújtani a kormány,

mint döglött elefántnak a multifunkcionális ormány,

ez a mélymagyar, keresztény szellemi gangbang,

megírni, hogy mikor nyílik ki a pitypang.

Ha az állam, a hatalom exlex,

akkor beindul az önvédelmi reflex. 
Úgy érzem körbevettek lelki börtönök,

és működésbe léptek az állati ösztönök.

Mint hurokba szorult vadak a lábukat,

lerágtam magamról a barátságotokat,

mégsem találtam meg, amit kerestem,

a békém a nyugalmam, a vágyam, a szerelmem.

Nem tudok ezért hálát adni az égnek,

az emlékek mint fájó sebek, úgy égnek…

La Rosa