Talán a „Tökös-mákos rétes” című könyvében írt Moldova a paraszt bácsiról, a mezőgazdasági pilótáról, és a nyakba folyó szarról. Hát én is így voltam ezzel október 23-án. Sok mindenre gondoltam már életemben. Gondoltam arra, mi több vágytam rá, hogy egyszer talán a liberális, fiatal demokrata, Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Aztán gondoltam arra is, hogy az MSZMP romjain, majd épül egy új baloldali ellenzéki párt, mert minden valamirevaló demokráciában szükség van egy jól prosperáló, baloldali értékeket valló pártra.

Gondoltam arra, hogy egy olyan országban fogok megöregedni, amelyiket visszafogadott Európa, és amelyik képes lesz megszabadulni a múltjától, és gazdaságilag megerősödve, versenyképesen tud megélhetést biztosítani a polgárainak. Szóval sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy én egyszer, majd egy olyan demonstráción veszek részt, amit baloldali ellenzéki pártok tartanak egy orbánviktor nevű miniszterelnök ellen, aki már sem nem fiatal, sem nem demokrata, de aki mindazt a rosszat megtestesíti, ami elől menekülni próbáltunk 1989-ben. Ez rosszabb volt nekem, mintha az összes szar a nyakamba folyt volna.

Nézzük csak a szocializmus legfontosabb ismérveit és hasonlítsuk össze orbánisztán törekvéseivel. 
A szocializmusban elvileg nincs munkanélküliség, mindenkinek dolgoznia kell, ezért sok a névleges munkahely, és noha kötelező a tagság, de nincsenek független szakszervezetek, és érdekvédelmi szervezetek. Orbánisztán „munka alapú” társadalmában a munkavállalók ugyanolyan kiszolgáltatottak. A kollektív szerződéseket megnyirbálták, a szakszervezeteket kiherélték, jogaikat csorbították, bevezették a kötelező kamarai tagságot, és a közmunkásokat éhbérért dolgoztatják sokszor magánérdekeltségeikben.

A szocializmusban a termelő üzemek állami tulajdonban, a vezetők nem szakmai, hanem politikai megbízhatósági szempontok alapján vannak kinevezve. Orbánisztánban esztelen államosítás kezdődött és az államosított vállalatok vezetését saját kádereikre bízták. A szocializmusban az alapvető élelmiszerek és az energia hatósági árasak, miként a rezsiharcot folytató orbánisztánban is erre törekszenek. A kultúra a szocializmusban állami monopólium. A könyvek, a filmek, a színházak, a könnyűzene cenzúrázva. A művészeknek nincs önálló egzisztenciájuk, kiszolgáltatottak. A sajtó egyoldalúan tudósít és/vagy meghamisítja a híreket. Akárcsak orbánisztánban. A szocializmusban a pártvezetés magánhadserege a munkásőrség, orbánisztánban a tek. A szocializmusban a sport, azon belül a foci, szinte az egyetlen kitörési pont. Orbánisztánban a foci legalább olyan jelentőséggel bír, mint a rákosi korszakban. Milliárdokat költenek stadionokra miközben a klubcsapatok szinte üres lelátók előtt játszanak, a nemzetközi porondon pedig a pofozógép szerepét töltik be. A szocialista erkölcs megbélyegzi a homoszexuálisokat és az abortuszt vállaló nőket, és nincs ez másként orbánisztánban sem.
Lehetne persze még a párhuzamokat hosszan sorolni, de fölösleges, mert ennyiből is nyilvánvalóan látszik, hogy hiába a habzó szájú kommunistázás, orbánisztán teljes hátraarcot csinált és visszafelé masírozik térben és időben egyaránt, a szocializmusba. Talán jövőre elkezdődhet a tervgazdálkodás is.

A történelemhamisítás már elkezdődött. Orwell kéjesen dörzsölné össze a tenyerét, hogy ő már valami hasonlóról fantáziált, egy "1984" című könyvében.
És amíg én a barátommal reménykedve hallgattam az ellenzéki szónokokat, hogy talán felül tudnak emelkedni saját önös érdekeiken, megjegyzem ezt többen, Kuncze, Bokros, Ungár, és Fodor meg is tették, és összefogva megpróbálják megszerezni a szavazók többségének a szimpátiáját, addig a Hősök terén a dölyfös diktátor katonai sorfal előtt fikázta Európát és hergelte a zombi sereget, akiket ingyen buszokkal utaztattak a nagy attrakcióra. Békemenet a harcosoknak. A szocializmusban ennek is megvolt az analógiája. Úgy hívták: békeharc. Az éppen ekkora értelmetlen baromság volt, mint ez.

Orbán az ellen az Európai Unió ellen hangolta a hallgatóságát, akit mint egy fejőstehenet próbál kihasználni. Az elmúlt három évben ugyanis a közberuházásoknak mintegy 97%-a valósult meg uniós forrásból, azaz szinte minden. Uniós pénzek nélkül nem épült volna egy méter út, egy üzemcsarnok, de még egy játszótér sem.
Most tehát nagyobb az esélyem arra, hogy egy olyan országban öregszem meg, amelyik szekere rúdja kifelé áll Európából. Nyugdíjra legfeljebb akkor számíthatok, ha még most aktív koromban próbálok valamilyen önkéntes alapban takarékoskodni, hacsak nem méltóztatnak azt is ellopni mint a magánnyugdíjakat.

A pillanatnyi helyzet semmivel sem jobb, mint 1989-ben volt.

Ha nem történik csoda, az Isten sem menti meg az országot egy polgárháborútól. Ezt hozta nekünk a felcsúti messiás.

És erre tényleg nem gondoltam…

La Rosa