![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Napról napra egyre nagyobb disznóságok kerülnek felszínre. Néhány napig csócsáljuk az aktuális témát, aztán még megemészteni sem tudjuk, máris beletömték a képünkbe az újabb undor-adagot. Sem megemészteni sem kiköpni nem tudjuk a maszlagot. S amíg azt hazudják, hogy enni adnak, kilopják a szemünket. Időnként egymást köpjük szemközt a le nem nyelhetővel, vagy egymás torkán akarjuk lenyomni a nekünk testált adagot. Nekem elég volt. Azoknak a szemére fogom hányni a le nem nyelhetőt, akik le akarják nyomni a torkomon a gyűlöletet, a hazugságot, a gátlástalanságot, a megosztást, az önmagunk hibáztatását, a megalázást és megalázkodást, az öncenzúrát, a félelmet, a megfélemlítést, a tehetetlenséget, a lemondást, az alanyi szegénységet, a hímsoviniszta megnyilvánulásokat.
Hé, Talabér! Szültél már ma? Legalább a terhességi teszted elküldted már az uradnak és parancsolódnak?
Néhány napja azt olvastam, hogy már megint szakajtottál magadnak egy kis lóvét. Az MTI híre szerint:
Azért ehhez legalább egy kézicsapatot illett volna szülni! Persze a hazai – ugyanmár, mit hazai annak a Várpalotai Bányász kézilabda csapata, aki egyébként berhidai, házat meg Eplényben épített, mert van miből (bakker, és még csak most viszik le a házépítés ÁFÁ-ját!)- szóval a palotai kézisek nem elég jók. Csakis az ország legjobb kézicsapatának felügyelőbizottsági tagságával lehet őnaccságát kielégíteni (ha már a Bécsi Magyar Intézetet nem sikerült elintézni)
Biztosan eljutott hozzád a palotai kézis szurkolók nyílt levele, gondolom, nem nagyon hatódtál meg rajta, hiszen jó vastag bőrrel térsz vissza a munkahelyedre akár Olaszországból is. Én mégis ideidéznék belőle egy részletet:
Hé, Talabér! Ezek a kézis fiúk is szemedre hányják a hitványságod! Te hol voltál, amikor egy beteg srác gyógyulására rendeztek kézigálát? Nagykegyesen elhoztad Wolfsbergől azt a pénzt, amit a testvérváros gyűjtött. Vagy hol voltál abban a 11 évben, amikor az első osztályban szórták a gólokat? Palotai gimisként vajon hányszor szurkoltál nekik? Na, persze, fontosabb volt rögtön az érettségi után belépni a Fideszbe, Gyapay Zoli táskahordozójává válni, majd lépegetni fel-fel a létrán.
Aprohó! Talabér, szültél már ma? Teljesítetted a házelnök elvárását? Ma ugyan én sem szültem, de éppen 31 évvel ezelőtt igen. Először. Azóta már az elsőszülött lányom is szült 3 fiút. Nekik nem jut rendszeres olaszországi utazgatásra (a közpénzt előlük is elutazod), bőrszerkóra és nehéz aranyakra, pedig semmivel nem rosszabb, nem butább nálad. Hiába a családbarát szlogenetek, mégis jobban ismeri az utolsó fillérek megszámolásának technikáját.
A rendszerváltás évében te még az iskolapadot koptattad. Én éppen akkor teljesítettem honleányi második feladatomat. Annak is lassan már 27 éve lesz és egyszer már ő is „megcselekedte, amit…” És látta a vízbefúlt kisdedet a tengerparton. Mondd, így Jézus születésnapjához közeledve neked eszedbe jutnak azok a kisdedek, akik nem értek át a szárazföldre? Vagy csak potenciális terroristát látsz benne? Láttál már halott csecsemőt a valóságban? És láttál már éhező gyermeket?
Hallottam a decemberi testületi ülésen, hogy a palotai fideszesek szerint Palotán nincs éhező gyerek. A KLIK felmérte. Igen, az a KLIK, amelyik 6 és fél milliárd tartozást halmozott fel. Amelyik nem fizetett időben bért a pedagógusoknak. Amelyik tönkretette a tankönyvkiadást, amelyiknek a saját belső ellenőrzése is súlyos hibákat tárt fel. Ezt is ugyanolyan „nagyszerűen” mérte fel, mint amilyen a működése.
Mielőtt Galambos Szilvia azon röhögne, hogy egymás piszkálásával van elfoglalva a helyi két baloldali párt vezetője, előbb egy kicsit a saját háza táján kellene söpörgetni. Hiába hazudja magának a csetényi iskola igazgatója (mégiscsak sikerült belőle is igazgatót csinálni), hogy minden rendben, hiába utasította vissza Kész Zoltán országgyűlési képviselő irodaszer-adományát, a szülők bizony elmondták, hogy nincs másolópapír, kréta stb. a csetényi iskolában, ezért nekik kell bevinni.
Azt fújjátok, amit a miniszteretek kürtöl:
Zavar van a rendszerben, arandrágabogaraim! Nem egyformán hazudtok! Már ez sem számít. Két lábbal ugráltok a torkunkon, toljátok lefelé a "mindegymilyen" hazugságaitokat. Azt elhiszem, hogy ti nem láttok éhező gyereket, hiszen nem jártok a nyomor felé. Jól vagytok a százmillás vityillóitokban testőrök védelmében. És több kell, még több kell nektek. Az egymilliós zakót a kukába dobjátok, nesze, turkálj, ez a legújabb divat! Csorgasd a nyálad, hogy milyen jól élünk mi!
Hé, Talabér! Szültél már ma? Pesten az aluljáróban mikor jártál utoljára? Találkoztál azzal a nagymamával, aki egyedül neveli a két kis unokáját? Az anyuka most ment ki Ausztriába a síszezonra takarítani. Majd utána lesz egy kis pénzük. És addig? Áprilisig hogyan bírja ki a 9 és 7 éves kisgyerek? Adtál neki pénzt vagy bevásároltál neki?
„Vajon ha meghalunk, apám,Ha sírba tesznek, éhezünk-e ottan?” – felismered?
Cinikusan mondhatod, persze, hogy adtok a máltaianak és majd ők eljuttatják a rászorulóknak. Egymást érik az adománygyűjtések, az ételosztásokon – bárhol az országban - hosszú sorok kígyóznak.
Nem, nem, nem! Nem megy le a torkomon, hogy a mi jóindulatukra apellálva nem teljesítitek a legalapvetőbb szociális feladataitokat. Ha kevesebb az éhező gyerek, akkor az annak köszönhető, hogy valakik emberek tudnak maradni és segítenek. Ahogy a menekülőknek is tették. A közpénzt persze ti teszitek zsebre és újra és újra az egyébként jobban és jobban elszegényedő emberek adnak. De már nincs több! Már annyi helyre kellene adni, hogy nem maradt.
Addig, amíg ti bárokban, kaszinókban mulatjátok el a „kituggyahogy” szerzett millióitokat, amíg százmilliós baráti kölcsönökből a 4 éves gyereketeknek vesztek házat, amíg a legújabb Ferrarival villogtok és persze akár össze is töritek, futja másikra, addig elűzitek a hajléktalanokat a közterekről nehogy látni kelljen a valóságot. Kívülről legyen már minden csilli-villi! Mégis, milyen lenne már, ha így karácsony táján egy sor égővel kivilágított vár tornyosulna Várpalota városra? Milyen snassz volna! Égőket neki, sokat, hadd mutassa hatalmunk fényét! A szememben ti égtek, mint a rongy! Mit számít az, hogy másnak nem jut fára, ételre, megfagy a lakásban? Az nem látszik. Majd jönnek a közrabszolgák, aztán eltakarítják!
Demokráciát játszatok a szatelit pártjaitokkal, s azt hiszitek, nem vesszük észre. Azt hiszitek, a fiatalok nem veszik észre. Nekik senkik vagytok. Ezért mentek el. Arra sem méltatnak benneteket, hogy reagáljanak. Elmennek, új hazát választanak.
Hé, Talabér! Szültél már ma? Alig voltatok túl a székház-botrányotokon, amikor harmadszorra szültem. Figyelj, Talabér, jól figyelj! Általam közvetve hétszer újult meg az élet.
Nem tűröm el, hogy kötelet ajánlva az egyik retardált vezetőtök bemásszon a gyerekeim ágyába. Nem tűröm el, hogy a másik enyveskezű ellopja a gyerekeim jövőjét. Nem tűröm el, hogy elüldözzétek vagy rabszolgává tegyétek a gyerekeimet. Nem tűröm el, hogy ha beteg lesz a gyerekem, unokám, ne kapja meg a megfelelő ellátást. Nem tűröm el, hogy akik végigdolgozták az életüket, nyomorban kelljen meghalniuk. Nem tűröm el, hogy egy elembeteg megkoronáztassa magát. Nem tűröm el a rendszereteket. Nem tűrlek el benneteket!
Hé, Talabér! Te a karriert választottad. Szerintem helyes, hogy bárki eldönthesse, mit akar. Így van ez egy demokráciában. A pártod demokráciában jutott hatalomra és diktatúrává változtatta. A diktátorok nem javulnak meg.
Te mire számítasz? Szültél már ma? – gondoltam, megkérdezem még egyszer. A tarajos hajú belepancsolt a bécsi projektedbe? Az az érzésem, utálsz itt lenni Palotán, ne aggódj, ez kölcsönös. Azt hallottam Olaszországba vágyik a szíved. Hagyj magad mögött mindent, amíg lehet!
Amikor karácsony éjszakáján kissé elcsendesedsz, jusson eszedben hol voltál, miket olvastattak fel veled. Azzal nem lehet vádolni, hogy saját gondolataidat mondtad volna. A nem vallásos embernek is illik ismerni a bibliát és néha nem árt beleolvasni.
Márk evangéliumából ajánlok egy részletet,
Nemcsak nekem.
Mezriczky Beáta
|
|
|
|