![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Megalakulásuk óta másodszor jártak a Liberálisok Veszprémben. Budapesten már minden kerületben, vidéken több jelentős nagyvárosban, pl. Békéscsabán, Gyöngyösön és Székesfehérváron jelen vannak – mondta el a sajtótájékoztatón a párt egyik alapító tagja, Popper Gábor. Az MSZP-E2014 megállapodásáról szólva arról beszélt, hogy előre lehetett látni, mi lesz a vége. Popper szerint nagyon fontos volna, hogy a demokratikusan gondolkozó pártok valóban együtt induljanak a jövő évi választáson, mert csak így győzhető le Orbán rendszere. Ha nem sikerül közös jelölteket állítani, akkor a Liberálisok önállóan is megmérettetik magukat, 27 körzetben önálló képviselőjelöltet indíthatnak, de természetesen a választási szövetséget tartják a legfontosabbnak. A pártnak többezer tagja van már és az egyik internetes közösségi oldal közvélemény kutatása szerint a harmadik helyen állnak.
Az oktatásban aggasztónak érzi a helyzetet, hiszen a felmérések szerint a fiatalok 48%-a el akar menni Magyarországról. A Liberálisok oktatási programja szerint olyan körülményeket kell teremteni, hogy itthon maradjanak a fiatalok. Kiemelten fontos korosztály még az 50-65 év közöttiek, hiszen a megfelelő tudással és tapasztalattal is rendelkeznek. Őket is fel kell rázni. Magyarországon a szegénység olyan jelentős mértéket ölt ismét, ami az 1931-es adatokkal egyezik meg.
Ugyancsak felmérések bizonyítják, hogy 400-500 ezer liberális szavazó van az országban. Hozzájuk szeretnének eljutni és képviselni őket a választásokat követően. Folytatják tovább az országjárást, hogy személyesen tudjanak eljutni minél több emberhez. A szórólapok osztása során bár volt, aki Izraelbe küldte volna az aktivistát, volt, aki saját magát minősítve „egyszerű nemességgel” buzizott, de a többség nemcsak elfogadta, hanem láthatóan el is olvasta a szórólapot. Néhányan beszélgetni is megálltak. Meséltek arról, hogy nem értik a közvélemény kutatókat, mert a környezetükben azt tapasztalják, hogy a legtöbben panaszkodnak a mai kormánypártra. Az oktatásról szólva főleg a félelemről és bizonytalanságról esett szó, de volt, aki arról számolt be, hogy a katonáknak mégsem fenékig tejföl az életük. Még bakancsot sem tudnak venni, mert nem lehet kapni, viszont a nem megfelelő lábbeliért fenyítés jár. A rezsicsökkentést pedig egyszerűen nevetségesnek gondolják sokan. Ha 30%-kal megemeltek valamit és után 10%-kal csökkentenek, akkor még mindig 20%-al többet kell fizetni. Szörnyűködve mutatták a megújuló Kossuth utcát, meséltek az aluljáró „uszodává” válásáról eső idején, a Hangvilla-mutyizásról és a betonrengeteg-parkolóházról is. Ahogy egy veszprémi lakos mondta: a sétáló utca már falanszter.
A Liberálisok szombaton Székesfehérváron folytatják az utcai beszélgetéseket.
További képeket a galériában láthatnak. |
|
|
|