Van egy ország, valahol Európában. Legalábbis a térképek szerint Európában. Egy ország, amelyik már vagy ezer éve meghasonlott önmagával. Amelynek lakói ezer év óta identitászavarral küzdenek, egy ország amelyik önmagába fordult, mint egy Klein-kancsó.
Egy ország, amelyik az Európai Unió tagja, de Ázsia felé kacsingat, ahol azzal hivalkodnak, hogy a történelem során mindig a nyugat bástyái voltak, most mégis kelet felé nyitnának, ahol még a 21. században sem képesek eldönteni, hogy Koppány vagy István, Károly Róbert vagy Borsa Kopasz, János Zsigmond vagy Ferdinánd, kuruc vagy labanc, horti vagy kádár, Gyurcsány vagy orbán.
Ez az ország arról híres, hogy háborúit, szabadságharcait, forradalmait és foci meccseit, szinte kivétel nélkül elveszítette. Értékeit, kincseit, sohasem volt képes megbecsülni. Történelmi tévedéseivel, bűneivel, sohasem volt képes szembesülni. Ebben az országban egyetlen egy dolog konstans, a bizonytalanság.
Ez az ország, most ismét választás előtt áll. Vagy talán válaszút előtt. A kérdés: képes lesz-e végre a fejét kihúzni a saját seggéből, és szembenézni a világgal, a valósággal, és szembenézni saját magával?
Mert hát mit is gondolhatnak azok, akiknek van még mivel gondolkodniuk, ha azt hallják, hogy az ország a keresztény Európa zászlóshajója, de a városainak a határában rovásírásos táblák vannak? Ahol a kettős keresztet táltos avatja, ahol a magát jobboldali konzervatívnak valló párt iskolákat és kórházakat államosít, és megszűnteti a piaci versenyhelyzetet. Ahol nem a teljesítmények, hanem a politikai lojalitás alapján bírálják el az embereket, és a pályázatokat. Ahol a húsvéti nyúl stadiont tojik és ahol puskáspancsó nemzeti hős, de Rubik Ernőt nem ismerik. Ahol nyírőjózsef, meg vasalbert a kötelező olvasmány az iskolákban, nem Kertész Imre és Faludy György. Ahol József Attila és Kossuth szobrát eltüntetik a közterekről, de hortinak szobrot emelnek…
Könyörgöm, ébredjünk föl az ezer éves álmunkból! Nem elég március tizenötödikén, meg október huszonharmadikán magyarkodni és a világra vicsorogni, hogy mi különbek vagyunk mindenkinél. Vagy tényleg megpróbáljuk beváltani Nostradamus jóslatait?
Mert azok a jóslatok háborúkról vizionálnak. És egy háború itt készülődik a szomszédban. És ennek a szerencsétlen országnak a miniszterelnöke, próbál erről nem tudomást venni.
Valamikor gimnazista koromban mutattak egy érdekes dolgot. Egy hosszú papír csík egyik végét elfordították 180 fokkal, és a végeit összeragasztották. Az így kapott két dimenziós felület (un Möbius-szalag) nagyon érdekes tulajdonsággal rendelkezik. Csak egy éle és csak egy oldala van. Nincs külseje, nincs belseje, nincs alja és nincs teteje. Erről nekem valamiért orbánviktor jutott az eszembe. Valaki őt is elfordította 180 fokkal, és azóta nincs jelleme, nincs realitás érzéke, és zavarba ejtően egyoldalú lett.
Hiába forgatjuk, mint strici a sétapálcát, csak az önelégültséget, a gőgöt, az aljasságot látjuk.
Eltűnt a másik oldala.
Pedig egyszer régen volt.
Legalábbis úgy emlékszem…
La Rosa
