|
|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A hír két hét távlatában is valószerűtlen. Nem találkoztunk, nem beszélgettünk naponta, de hasonlóan gondolkoztunk és egyeztetés nélkül is tudtuk, hogy milyen programokon fogunk találkozni.
Utoljára a Völgyhíd sétán találkoztunk. Halvány, gyenge hangon mondta el, miért is vagyunk itt újra, miért engedjük a magasba a színes léggömböket. Az Óváros téren is inkább hallgatott, de ott volt velünk. Máskor sem volt bőbeszédű, mindig a megfelelő időben a megfelelő rövid, velős megjegyzése volt. …Volt. … Ezt már így kell mondani. …
S amikor visszagondolok, mit csináltunk együtt, csupa jó történet jut eszembe. 20 éves plakátkiállítás, 27 ország ezer arca fotóverseny, csömöri lecsófesztivál, badacsonyi szüret, Bauer Tamás, Gerő András, Kuncze Gábor, Világosi Gábor, Konrád György, Szentiványi István Geberle Zsóka előadásai, húsvéti játszóház, streetball verseny, faültetés, sajtótájékoztatók, forró tea és ruhaosztás mínusz 10 fokban, EP kampány, országgyűlési kampány. Mindez 2008 és 2010 között.
Molnár Margit az utolsó két évben az Szabad Demokraták Szövetsége Veszprém megyei elnöke, országos ügyvivő volt. Látta, hogy menthetetlenül rohan a szakadék felé a liberális párt, de újabb és újabb erőfeszítést tett a veszprémiekkel együtt a megmaradásért. Mikor egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése a megszűnés, már a megoldáson, a következő lépésen törte a fejét.
Heller Ágnest olvasva támadt az ötlete, hogy állítsunk egy emléktáblát az ismeretlen jó embernek. Többedmagával egy civil szervezetet hívott életre, a Józan Ész Társaságot, melynek elnöke lett. A tábla elkészült és Heller Ágnes a fővédnökséget is elvállata.
Margit sorra adta az ötleteket, hogy kiket hívjunk előadónak a JÉT programjaira. Elsőként persze Heller Ágnes, aztán többek között Czeizel Endre, Ormos Mária, Felcsuti Péter, Tétényi Éva, Vásárhelyi Mária, Kardos Klára, Majtényi László, Ferge Zsuzsa, Marsovszky Magdolna. Margit találta ki, hogy költészet napján vigyük ki a verseket a szabadba – hagyománnyá vált, emlékezzünk Popper Péter születésére – hagyománnyá vált, Völgyhíd sétával hívjuk fel a figyelmet a nemzetközi sajtószabadság napjára – hagyománnyá vált. Négy év telt el.
Margit egyre több feladatot próbált átadni a tagoknak a szervezésben és a programok megvalósításában is. Éppen a szokásos nyár eleji közös piknikre készültünk, helyszín, időpont egyeztetés, amikor kaptam a hírt, hogy elmarad az összejövetel. Margit kórházban van. Nagy a baj. A közel két évvel ezelőtti csípősérüléséről tudtam. A korábbi betegségéről nem. Margit magában tartotta titkát. Szabad akaratából utasította el a felkínált terápiát és erről a legszűkebb családi körben sem beszélt. Korábban sokszor utazott velem az autóban és kérdeztem tőle, hogy nem fél-e ha más vezet. Azt mondta nem, aminek meg kell történnie az úgyis megtörténik. Addig meg minek félni? Ma ez a kijelentése teljesen más jelentéssel bír, mint korábban.
Mi lett volna, ha tudunk a betegségéről? Biztosan ezer féle okos tanácsot és vigasztaló litániákat kapott volna tőlünk, hogy a daganatos betegségek egy része gyógyítható és milliónyi csodarecept is megtalálta volna. Ha időben a megfelelő kezelést kapja az áttétek sem alakultak volna ki. Mi lett volna ha…? Az a sok ha…
Margit szabad akaratát nem lehet elvitatni. Így akarta viselni azt, aminek meg kellett történnie. A kórházi ágyban néztem a mozdulatlan bal oldalát. Félve értem hozzá a megduzzadt kézfejéhez. A köszönésre még odafordult, érzékelte, hogy ott vagyunk. A nővér azt mondta, hogy aznap már evett is egy keveset.
Még nincs 54, bár legyengült, de még felépülhet. Nem lehet elköszönni! Felépülhetett volna… talán…ha….de szervezete feladta a küzdelmet.
A Józan Ész Társaság egyik alapító tagja, Kóródy László éppen ebben az időben fejezte be szonettjét, melyet Molnár Margit, Szofi emlékének ajánlott.
|
|
|
|
|
|