Megtiszteltetés, hogy egyre több szerző találja az újságot méltónak arra, hogy gondolatait itt közölje. Örömmel adok helyt a következő két versnek is, melyek Szűcs-Gáspár Borbála tollából valók.

Szűcs-Gáspár Borbála

Ma minden fáj

Jaj fáj, ha szólsz, s ha nem.

Zokogva sír bennem az értelem.

Csak lelkem van és csupa fájó érzés,

vörösen bugyog szívemben a vérzés,

és sír a szél az ablakom alatt,

verdesi egy tört ág a falat.

Kong a harangszó, rikolt a szavad,

nem simogat, de fájón rám tapad.

Jaj, úgy szeretném, hogyha átölelnél,

és csendben meleg öledbe emelnél.

Jaj úgy hiányzik minden, ami nincs:

a sóhajod, és az, hogy rám tekints,

hogy lánccal kösd a kezem a kezedhez,

selyemszalaggal szívem a szívedhez.

S ha a szeretet csendben fellobog

Legyünk fényárban fürdő boldogok.

Szűcs-Gáspár Borbála

Az én Szerelmem nem félt

Sárkányos félelmeimet elűzte gyengéd mosolyával,

bevonta testem-lelkem szeretetének arany ködével,

és könnyed mozdulattal átsegített

az árkok zúgó habjai fölött.

Hátamat nyomó sziklákat egyetlen sóhajával a mélybe taszította,

könnyeimet ezüst serlegbe gyűjtötte, és gyöngysort fűzött belőle,

és összekötötte sorsunkat a gyönggyel.

Világunk éke lett.

Reggeli italával erőt adott a napfény és a felhők befogadásához.

És mosolygott, és csókolt, és simogatott,

hogy álmaim és ébrenlétem szép és boldog világa

hajnali napfényben ragyogjon.

Az én szerelmem bátorsága volt az életem.