A 64. Bányásznapon Várpalotán a Bányász Fúvószenekar zenés ébresztője után ismét a Szent Borbála emlékműnél került sor a megemlékezésre.

Katona Csaba alpolgármester József Attila soraival kezdte ünnepi beszédét a Rákóczi telepi bányász emlékműnél.

Valójában a város alapjainak megteremetését a bánya megnyitása és később a bővítése hozta. Egy város épült fel egy falu helyén. Minden évben felelevenítik ennek történetét és azt is, hogy milyen súlyos problémát jelentett a bánya bezárása. Nem azért zárták be a bányát, mert elfogyott a szén, hanem azért, mert nem volt gazdaságos a kitermelése. Évről évre visszatérő optimizmussal vetődött fel az újranyitás lehetősége, de mára egyre jobban a jövőbe tűnik ez a történet – mondta Katona Csaba.

A bányászoknak köszönhető nemcsak maga a megemlékezésnek helyet adó emlékmű, hanem a környék gondozása, a bányász hagyományok ápolása is. Mindannyiunk számára fontos az az összefogás, amit megtanulhatunk az egykori bányászoktól és családjaiktól. Katona Csaba azt kívánta, hogy ne csak a Rákóczi telepiek, hanem a város egésze tudjon összefogó erőt képezni.

Az előbb csak szemerkélő majd egyre jobban ráeredő esőben Dr. Buzás István folytatta a megemlékezést. Felelevenítette az ünnep eredetét, a tatabányai bányászokra zúdított csendőrsortüzet, aminek emlékére 1950-ben hívták életre a Bányász napot.

Beszédében ezt követően a bányászok munkájának elismerése kapott főszerepet. Felidézte a nehéz fizikai munkát, a régi komor munkakörülményeket, a 12, sőt 16 órás munkaidőket is. A maximumot nyújtották különösen a fizikai munkások a természeti nehézségekkel megküzdve. Nyugodt lelkiismerettel gondolhatnak mindnyájan ezekre az időkre. Megtanulták az egymáshoz való alkalmazkodást, hiszen a természettel csak közösen tudtak megküzdeni.

Einreihof Attila folytatta a megemlékezések sorát. Előbb 1876-tól kezdve a helyi bányászat történetét, fejlődésének jelentős lépcsőit idézte fel. A bányászat veszélyes és sok áldozatot is követelt. A bányász közösség számára nemcsak a munka során elvesztett társak emléke fájó, hanem egykori munkatársaik és családjuk elvesztése is megrázó. Egy perces néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban távozott társaikra.

A szokásokhoz híven a bányász himnusszal és koszorúzással zárult a reggeli ünnepség. Ezt követően forró tea és saját készítésű sütemény várta a vendégeket.

Az esőben ugyan elmaradtak a hosszú beszélgetések, de a Rákóczi Telepi Baráti Kör tagjai nemcsak az ünnep alkalmával követik egymás életét, hanem a baráti, családi kötődések által is.