Néhány napja még zöldült (a gaztól) a várpalotai vasútállomás.

Az egykor jobb időket látott (sok-sok tehervagon áruval) vasúti sínek között remekül lehetett volna legeltetni.

A vonatok közlekedésétől nyugodtan oda lehetett volna hajtani mondjuk a kecskéket. Mint tudjuk, 47ezerből meg lehet élni (Matolcsy), de azért nem árt, ha egy kecskét is tartunk mellette (Pintér). Tehát fogjuk a kecskénket és közmunka után megsétáltatjuk –megetetjük a várpalotai vasútállomáson. Eszünkbe véstük (mert hozzávágták), hogy mindenki annyit ér, amennyije van (Lázár).

De ez a megoldás sem az igazi. Lám, a palotai állomásfőnök milyen önző! Azt szép zöld gyepet (na, jó, gazt), finom kecskekaját legyomirtóztatta.

Vagyis a palotai kecsketulajdonos polgárnak kicsit tovább kell sétáltatnia szeretett városi kecskéjét.

Egészen Székesfehérvárig, ahol még javában zöldül a sínpár. Bár itt azért már figyelni kell, mert néha erre téved egy tehervonat.

Már csak az a kérdés, hogy miből vegyünk meg boldogságunk-megélhetésünk aranyszőrű kecskéjét.

Mezriczky Beáta