Egy új könyv, egy hiánypótló mű bemutatására került sor pénteken a várpalotai könyvtárban. Harmat József – Roma holokauszt a Grábler-tónál - könyvének elkészítésében Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros segített. Tavaly augusztusban a Thury-várban már láthattuk az  „Elvitték a cigányokat. A Várpalota határában történt cigány gyilkosságok 1944-45” tablóit,  melyek most a teremben ismét a közönség elé tártak néhány olyan dokumentumot, amiből felidézhettük az 1945 februári cigánygyilkosságok történelmi környezetét és a helyi cigányság életét.

Ez a könyv összefoglalja a városi köztudatban jelen levő minden lehetséges adatot az elkövetőkről és miértekről. Választ és ítéletet nem mond, az olvasóra bízza a történelmi adatok, a vallomások, a dokumentumok értelmezését. Azért is nem lehet ezt a könyvet egyszerűen végigolvasni, mert egy-egy fotónál, jegyzőkönyvnél muszáj megállni, újra visszalapozni, újraolvasni, összehasonlítani. Nem lányregény, hanem súlyos helyi történelmi dokumentum.

A könyv bemutatóján Boross István, a Veszprém megyei Levéltár igazgatója  arról számolt be, hogy számára is friss még az élmény a könyvről. A kötet a Levéltár és palotai önkormányzat közös kiadásában jelent meg. Ennek ellenére az önkormányzattól senki (senki!) nem tartotta fontosnak, hogy jelen legyen. A levéltár igazgatója szerint a három éves munka, a fajsúlyos téma méltó megjelenésben van.

A könyv szerzője, Harmat József, fehérvári könyvtáros elmondása szerint azért kezdett a téma kutatásába, mert régóta érdekelte a cigányság élete.  Várpalota Székesfehérvár között naponta utazva a Grábler-tó mellett elhaladva egyre jobban érdekelte, hogy mi történt ott valójában. Ury János pétfürdői helytörténész volt az első az 1980-as években,  aki elkezdte kutatni a témát, azokat az információkat sikerült kiegészíteni és pontosítani. A könyv szerzőjét az foglalkoztatta, hogy miért történt, milyen előzmények, okok játszottak közre abban, hogy a XX. század legnagyobb cigánygyilkossága történt itt Várpalotán, a Grábler-tónál.

A könyv nem elfogult, valóban csak a tényeket mutatja be. Átfogó kép a korszakról, az akkori  fehérvári és palotai helyzetről. Egyben emlék is azoknak a temetetlen holtaknak, akik itt fekszenek a tó fenekén.

Harmat József azt kérte, hogy tanuljunk ezekből az eseményekből, hogy soha többé ne fordulhasson elő. (Ez a kérés a mai Magyarországon sajnos nagyon élő és aktuális kérdés.) Ne felejtsük, hogy ez a tömeggyilkosság háborús események között történt. Akinek fegyver volt (van) a kezében bárkit agyonlőhetett.

Magáról a kutatásról Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros számolt be. Mint mondta, sok időbe telt, mire rátaláltak a forrásokra. Az áldozatokat ugyanis nem anyakönyvezték, pedig népbírósági tárgyalások voltak az ügyben. A perek alkalmával várpalotai túlélőket nem idéztek be. A holokauszt zsidó áldozatait utólag halottá nyilvánították, itt ez nem történt meg, ahogy az exhumálásuk sem. A helyi közigazgatás nem foglakozott vele. A legtöbb forrás Pintér József, Fejér vármegye nyilas vezetőjének peréből került a kötetbe. Az ezzel összefüggő iratok egészen  rendszerváltozásig nem voltak kutathatóak. Az állambiztonsági levéltárban azonban még több forrás is lehet, de ezek mind a mai napig sem kutathatóak. Éppen ezért nem állítható, hogy teljes képet tudtak adni a könyvben. Ez a kötet egy válogatás, amely a történelmi közeget és a közállapotokat mutatja be az adott korban.

Majd felelevenítette azt a történelmi hátteret, mely szerint 1417-től kezdve számos szankció és rendelet sújtotta a cigányokat. Sokszor úgy akarták letelepíteni a vándorcigányokat, hogy közben kitiltották őket a megyékből és a másik megye határáig űzték őket és ott kezdődött elölről a továbbkergetés.

Az igazi tragédia 1944 októberében Szálasiék hatalomra kerülése volt. A cigányokat Komáromban, a Csillag erődben gyűjtötték össze. 4 hónapon keresztül ezen a területen húzódott a front. Ilyen zavaros helyzetben a helyi embereken, a közigazgatás vezetőin és a csendőr vezetőkön múlott, hogyan viszonyultak a cigányokhoz. Az ország több helyén is történtek cigánygyilkosságok, hol 3, hol 14, hol 26-27 főt gyilkoltak meg. Itt Várpalotán 118-at. Nem bűncselekményeket toroltak meg, ahogy azt a korábbi várpalotai polgármester, Németh Árpád egy nyilatkozatában mondta. Az a vád sem volt igaz, hogy együttműködtek volna az oroszokkal.

A kötet három egymást kiegészítő részből áll. Az első a tanulmányokból álló bevezetőrész, amely a közállapotokat és a Szálasi-kormány ténykedéseit foglalja össze. A második részben találhatók a konkrét szövegek, a források. Nemcsak levéltári források jelennek meg a könyvben, hanem korabeli újságcikkek is. Azonban mindent kritikával kell fogadni. Több bírósági jegyzőkönyvből is arra lehet következtetni, hogy a tanuk szájába adták, mit kell mondaniuk, hiszen később, amit diktafonról írtak le, azok teljesen mások. Viszont egyikből sem derült ki, hogy cigányság miért nem menekült el.

A harmadik rész egy súlyos függelék. Előbb egy kronológia áttekintés található majd levéltári források, szakirodalom és a cigány kivégzettek névsora.

Harmat József a Grábler-tavi gyilkosságra kitérve elmondta, hogy 10 csendőr végezte ki őket, ebből 9 csendőr neve ismert. A helyi nyilasok önszorgalomból mentek ki velük a kivégzésre. Ezt onnan lehet tudni, hogy 8 nyilas egymásra vallott.

Zárszóként Márkusné Vörös Hajnalka elmondta, hogy azért van nagy jeletősége ennek a könyvnek, mert ilyen mélységig még nem kutatták ezt az ügyet. Ez itt történt, a közvetlen környezetünkben, ezt a közösséget terheli a több mint 100 ember kivégzésének története. A téma azonban nem zárult le és nagyon reméli, hogy lesznek követőik a kutatásban.

Biztosan van még mit kutatni ebben a témában is, hiszen a szocialista Várpalotán itt a Grábler-tónál személyes emlékeim szerint még a hatvanas évek közepén is vidámpark volt. A hetvenes évek elején pedig az akkor 7. számú általános iskola nyári napközis tábora is működött itt.

A könyvbemutatón részt vett Zsigó Jenő szociológus. Hazafelé tartva megállt a tavaly augusztusban állított emlékkőnél. A márványtábla azonban a Choli Daróczi versidézettel már nincs rajta. A csavarok a helyén, a két megszáradt koszorú is ott van a piros-fehér-zöld szalagokkal, csak a cigányok emléke hiányzik - végérvényesen. Nagy "hőstett" volt, bárki is tette. Az augusztusi Porrajmosról Cigánykárász címmel számoltunk be. Vajon lenne értelme feljelentést tenni? A Thury téren is van egy kopjafa a cigány holokauszt emlékére. Azt is többször megrongálták és leöntötték festékkel. A kerek évforduló előtti évben persze nem volt fontos a megemlékezés

Ez a könyv azért nagy jelentőségű, mert történelmi tényekkel, dokumentumokkal megőrzi a temetetlen és elfelejteni akart holtak emlékét. Teszi ezt az egyre több „nemzeti” jelzőt magára aggató magyar valóságban.