Lassan vége ennek az évnek is. Nem mondom, hogy nem volt még ennél szarabb évem, de nem túl sok. Tavaly október 23-án az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, amikor bejelentették az Együtt 2014 zászlóbontását, tele voltam várakozássa, és bizakodással. Rengeteg ember, remek, olyan igazi kormányváltó hangulat. Jó zenék, egy megindító Bajnai beszéd. Emlékszem, úgy jöttem haza, hogy noha a vonaton sok cöfös is utazott, (akik szintén aznap demonstráltak, egy híddal arrébb) hogy biztos voltam benne, hogy idén egy erős, ütőképes ellenzék, a győzelem reális esélyével fogja várni a jövő évi választásokat. 

Aztán elmúlt valamivel több, mint egy év és most már egyáltalán nem vagyok bizakodó, és nem tekintek várakozással a választásokra sem. Szkeptikus lettem és hitetlenkedve nézem, hogy milyen szinten hagyják figyelmen kívül, az általam is preferált ellenzéki politikusok a választók többségének igényeit.

Úgy látom, hogy ami nekem, nekünk fontos, az a profi politikusoknak nem.

Úgy látom, hogy amíg én/mi, aggódunk a jövőnkért, a jelenünkért és lassan már a múltunkért is, addig azok, akik bennünket lennének hivatottak képviselni, nyugodtan nézik, hogy omlik a fejünkre az ország.

Úgy látom, hogy sokan még mindig nem hiszik el, hogy emberek milliói máról holnapra élnek. Nem hiszik el, hogy gyerekek éheznek, hogy emberek fagynak meg a saját fűtetlen lakásaikban.

Nem hiszik el, hogy a szerencsétlen hajléktalanokból bűnözőt kreáltak.

Nem hiszik el vagy félnek elhinni, hogy felszámolták a demokráciát, hogy cenzúráznak, tényeket hamisítanak, ellehetetlenítenek, meggyaláznak.

Nem látják vagy nem akarják látni, hogy osztották szét egymás között a földeket és a trafikokat, hogy nyertek pályáztatás nélkülvagy kamu pályázatokkal csókosok, és jutottak milliárdos nyereséghez. Hogy gazdagodtak meg egy-két év alatt rokonok, barátok, falubeliek. Nem látják vagy nem akarják látni az épülő stadionoktól a lepusztult kórházakat és iskolákat. A félmillió külföldi munkavállalót, akiknek a fele már biztosan soha nem fog hazajönni.

Nem látják vagy nem akarják látni a közpénzből finanszírozott hazug kormányzati propagandát, a meghamisított híreket, statisztikai adatokat, a pofánkba tolakodó arcátlan óriás plakátokat.

Nem látják vagy félnek látni az alul fizetett orvosokat, tanárokat, a megalázott közmunkásokat, a becsapott diákokat, a megosztott, megfélemlített szakszervezeteket, a megcsonkított kollektív szerződéseket.

Elfelejtették vagy el akarják felejteni az „álamfőt”, a „nyenyit”, az alaptörvény asztalát, a színházi botrányokat, a horti, és vasalbi szobor avatásokat, a kubatov pribékek garázdaságait. 

Szóval szar év volt ez a 2013-as - legalábbis nekem - és ahogy tudom néhány barátomnak és néhány millió sorstársamnak. És sajnos a következő sem ígérkezik sokkal jobbnak.

De megpróbálok optimista lenni. Végülis a nagy számok valószínűsége alapján egyszer erre a szerencsétlen országra is rásüthet a nap.

Ebben reménykedve kívánok mindenkinek boldog új évet!

La Rosa